Tevékenység

Lézershow készítésével és kivitelezésével foglalkozunk hazai és nemzetközi szinten. Fesztiválok, koncertek, céges rendezvények, partik, esküvők és fogadások, termék- és divatbemutatók, kiállítások, valamint extra műsorkészítések a fő profilunk. Film és TV-s forgatásokon is tevékenykedünk, de a discokról sem feledkeztünk meg. Megbízás után, igény szerint 3D-s látványterv alapján sugárjátékot, animációt, különleges effekteket, állóképeket, logókat készítünk. Műsorainkat a megrendelők igényeinek megfelelően a technikai lehetőséget maximálisan kihasználva magunk állítjuk össze.
Megtervezzük a sugárjátékot, zenével összhangba hozzuk a látványt. Az önálló széles skálát átfogó beltéri, kültéri vízfüggönyös produkcióink, speciális effektjeink széles körét ajánljuk figyelmedbe.

A világ második legjobbjának járó díj 2010-ben

ILDA 2010, Miami

A világ lézereseinek megmérettetésére William R. B. Jr. hosszas győzködésére neveztünk be, ahol egy magyar konferencián lejátszott show-t jelöltük meg referenciaanyagnak. Hitvallásunk, hogy inkább alkotunk, mint versenyezzünk, de be kell vallanunk, hogy nagyon jól esett a szakmai zsűri döntése, miszerint 2010-ben a világ második legjobb sugárjáték írójának választott minket.